Keresés:

Székelyudvarhely

Bíróság elé állítják a székelyudvarhelyi bentlakás-ügy vádlottait

Szerkesztő 2025. február 4.

Megállapították a szakértők, hogy az épületomlás az előírások be nem tartásával végzett ásás miatt történt 2023 decemberében, amikor az omlás következtében két diák életét vesztette. A vádirat szerint az ügyészség három személy ellen emelt vádat, de egyelőre az első tárgyalás idejét nem tűzték ki, mindhárom személy szabadlábon védekezhet. Az ügyészség a munkát tervező műépítészt, az […]

Tovább

Székelyudvarhelyre látogatott ma délelőtt Lázár János

Szerkesztő 2024. november 19.

Székelyudvarhelyre látogatott ma délelőtt Lázár János, Magyarország Építési és Közlekedési Minisztériumának vezetője. A politikus a magyar kormány nevében együttműködést és közös munkát kínált és ajánlott Székelyudvarhelynek, a közelgő romániai választások kapcsán pedig Kelemen Hunor és az RMDSZ támogatására kérte az udvarhelyieket. Mint mondta, az udvarhelyiek júniusban csak a sikerhez vezető első lépést tették meg, mert a […]

Tovább

Mától új polgármestere van Székelyudvarhelynek

Szerkesztő 2024. október 21.

Megtartotta alakuló ülését ma Székelyudvarhely új önkormányzati testülete. A 19 tanácsosból 15 tette le az esküt, illetve elfoglalta székét a város új polgármestere, Szakács-Paál István. A Székelyudvarhelyért Párt három helyet szerzett az önkormányzati testületben, de egyelőre csak egy tanácsosuk vállalta a mandátumát. Sepsiszentgyörgyön is ötödik mandátumát kezdte meg Antal Árpád polgármester, aki 16 éve vezeti […]

Tovább

Befejeződtek a Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületének konszolidációs munkálatai

Szerkesztő 2024. március 14.

Befejeződtek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tavaly decemberben beomlott bentlakásépületének konszolidációs munkálatai – számolt ma be a Hargita megyei prefektúra a két halálos áldozattal járó incidens okait kivizsgáló vegyes bizottság ülése után. Az intézmény közleménye szerint a munkálatok befejezéséről a Hargita Megyei Építkezési Felügyelőség tájékoztatta a testületet. Az ülésen elhangzott, hogy az épület felújításához új […]

Tovább

Megbírságolták Székelyudvarhely polgármesterét

Szerkesztő 2024. február 19.

Az Országos Építészeti Felügyelet (ISC) Hargita megyei részlege tízezer lejre bírságolta Székelyudvarhely polgármesterét, a polgármesteri hivatal titkárát és a város főépítészét a Tamási Áron gimnázium bentlakásépületén végzett javítási munkálatokra kiadott engedélyek miatt – közölte ma a prefektusi hivatal. Az épület egyik fala decemberben összeomlott, két tanuló halálát okozva. Az incidens okait kivizsgáló vegyes bizottság ülésén […]

Tovább

Folytatódnak a Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületének konszolidációs munkálatai

Szerkesztő 2024. február 2.

A Hargita megyei prefektusi hivatal mai tájékoztatása szerint csütörtökön munkamegbeszélést tartott az incidens okait kivizsgáló vegyes bizottság, amelynek tagjai beszámoltak eddigi tevékenységükről. Az ülésen a Hargita megyei építkezési felügyelőség arról tájékoztatta a testületet, hogy a héten befejezik a törmelék eltakarítását a falomlás helyszínén. A munkálatok egy részét az ügyészség felügyelete alatt végzik. A megrongálódott tetőzetet […]

Tovább

Kilőttek Székelyudvarhelyen egy anyamedvét és egy bocsot

Szerkesztő 2024. január 30.

Nagyon agresszíven viselkedtek a befogásukkal próbálkozó hatóságokkal, ezért kilőtték az este a székelyudvarhelyi Tulipán utcában kószáló anyamedvét és az egyik bocsát – nyilatkozta Ölvedi Zsolt alpolgármester. Az elöljáró tájékoztatása szerint az anyamedve és két bocsa már tavaly bejárt a városba, az utóbbi időben pedig szinte naponta megjelentek a Tulipán utcában, a lakosságot többször is Ro-Alert […]

Tovább

Folytatódik az adománygyűjtés a székelyudvarhelyi károsultak megsegítésére

Szerkesztő 2024. január 8.

Az Óbudai Egyetem folytatja adománygyűjtését a székelyudvarhelyi károsultak megsegítésére – közölte a budapesti oktatási intézmény ma az MTI-vel. Kovács Leventét, az egyetem rektorát idézve a közleményben azt írták, hogy a decemberben felajánlott 5 millió forint mellé további kétmillió forint gyűlt eddig össze a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumában történt súlyos baleset áldozatainak, családtagjainak, illetve az […]

Tovább

Támogatást ígért a magyar kormány is a Tamási Áron Gimnáziumnak

Szerkesztő 2023. december 21.

A magyar kormány minden lehetséges eszközt megad a székelyudvarhelyi iskolai tragédia érintettjeinek, illetve a leomlott épület újjáépítésére – jelentette be Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kapott egy felkérést a kormánytól, hogy álljon rendelkezésre, és minden lehetséges kormányzati eszközt adjon meg az érintetteknek. Az iskola dolgozóinak, tanulóinak, […]

Tovább

Tovább