Megállapították a szakértők, hogy az épületomlás az előírások be nem tartásával végzett ásás miatt történt 2023 decemberében, amikor az omlás következtében két diák életét vesztette. A vádirat szerint az ügyészség három személy ellen emelt vádat, de egyelőre az első tárgyalás idejét nem tűzték ki, mindhárom személy szabadlábon védekezhet. Az ügyészség a munkát tervező műépítészt, az ásást végző cég ügyvezetőjét és az épület tulajdonosát, a Gyulafehérvári Érsekség egyik képviselőjét vádolta meg az építkezések minőségére vonatkozó törvény egyes előírásainak megsértésével. Az erre vonatkozó törvény előírásainak megszegése 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.