Elkezdődtek az egyeztetések és dolgoznak a költségvetés-kiigazításon – mondta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes. Az RMDSZ elnöke hozzátette, a javakra és szolgáltatásokra fordított kiadásokat mintegy 20%-kal csökkentik, a létszámleépítéssel azonban nem értene egyet, főleg a központi és a helyi közigazgatás területén. A különnyugdíjak kapcsán Kelemen Hunor leszögezte, „ha az állam ad, meg kell szabnia, hogy mennyit ad”. A politikus úgy véli, a különnyugdíj összege szakmai kategóriától függetlenül nem lehet magasabb a mindenkori államelnöki fizetésnél. Ugyanakkor azt sem tartja elfogadhatónak, hogy egyesek 45-50 évesen nyugdíjba vonulhatnak, nagyon magas összegű nyugdíjat kapnak, és emellett rendszerint folytatják a munkát az állami vagy versenyszférában, szintén magas fizetésért. Úgy véli, ezen kategóriák esetében emelni kell a nyugdíjkorhatárt.