A Iaşi megyei tanács elnökét, volt környezetvédelmi minisztert vesztegetés elfogadása és sikkasztásra való felbujtás vádjával állítják bíróság elé – közölte tegnap a DNA. Az ügyben több más személyt is bíróság elé állítanak, többek között egy acélgyár vezérigazgatóját megvesztegetés és sikkasztás miatt. Az ügyészek szerint Alexe 2020-ban környezetvédelmi miniszteri minőségében termékeket kért egy acélgyár menedzserétől a gyár üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó tanúsítványának ingyenes kiállításáért cserébe, illetve azért, hogy elvégezze egy nem szabályszerű hulladéklerakat bezárásának monitorozását, amely az érintett vállalat feladata volt. Ez a hulladéklerakat egyike annak a 68 lezáratlan lerakatnak, amelyek miatt az Európai Unió Bírósága 2018-ban elmarasztalta Romániát, mivel nem teljesítette a hulladéklerakatok mielőbbi lezárására vonatkozó kötelezettségét. Ennek következtében Romániának rendszeresen jelentést kell tennie az Európai Unió Bíróságának ítéletében említett lerakatok állapotáról. A vesztegetésként kapott acéltermékek értéke közel 100 ezer lej. Az ügyet a Legfelsőbb Bíróság tárgyalja.