Nyolc év szünet után, december 12-én újraindítja a román vasúttársaság személyszállítási vállalata, a CFR Călători a romániai InterCity járatokat. A jegyek ára az Antena 3 hírtelevízió szerint 30%-kal lesz magasabb, mint az InterRégió szerelvények esetében. Az InterCity járatok a besorolásuknak megfelelően belföldön közlekednek, és csak a nagyobb városokban, illetve a fontosabb vasúti csomópontoknál állnak meg. Az Antena 3 ugyanakkor arra is rámutat, hogy mivel az infrastruktúra fejlesztésében jelentős előrelépés az elmúlt években nem történt, emellett az új vasúti szerelvények beszerzése, valamint a régiek felújítása terén sem igazán ért el eredményeket a CFR, a járatok átlagsebessége gyakran még a 60 km/h-t sem haladja meg, a menetidő pedig nem sokkal kevesebb, mint az InterRégió-járatok esetében.