Keresés a weboldalon:

Ossza meg ezt az oldalt a következőn:

Twitter Facebook Pinterest Whatsapp

közvita / Page 2

Nyilvános vitára bocsátották a holokauszt tantárgy tartalmát

Szerkesztő: - 2023. augusztus 28.

Az Oktatásügyi minisztérium közleménye szerint a Zsidóság története. Holokauszt tantárgyat szeptembertől tanítják a líceumban. A tervezet javasolja továbbá a Bolognai rendszer bevezetése előtt megszerzett egyetemi oklevelek elismerését mesteri fokozatnak, illetve elszállásolási támogatás nyújtását azoknak az egyetemistáknak, akik nem bentlakásban laknak.

Tovább

Közvitára bocsátották tegnap az új erdőtörvény tervezetét

Szerkesztő: - 2023. augusztus 2.

Mircea Fechet környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter szerint az új erdőtörvény tervezete nagyon közel áll ahhoz, amilyennek egy erdészeti alaptörvénynek bármely államban lennie kell. Tegnap tartott sajtótájékoztatóján a miniszter kijelentette, hogy a nap folyamán közvitára bocsátott törvénytervezet az első ilyen jellegű jogszabály 2008 óta, amelyet a nulláról írtak meg. Kiemelte, hogy külső szakértők készítették a […]

Tovább

Közvitára bocsátják az Elektromos kisbuszok a tanulóknak programot

Szerkesztő: - 2023. február 16.

Közvitára bocsátja az oktatási minisztérium az Elektromos kisbuszok a tanulóknak országos program kormányhatározat-tervezetét. A tárca mai közleménye szerint a programot az országos helyreállítási terv környezetkímélő iskolahálózat kialakítását és környezetkímélő kisbuszok beszerzését célzó beruházásának keretében valósítják meg. A beruházásra 425 millió eurós összeget fordíthat az EU helyrállítási alapjából a szaktárca. Ebből 200 millió eurót költenek elektromos […]

Tovább

Közvitára bocsátották a Ploieşti és Brassó közötti autópályaszakasz nyomvonalát

Szerkesztő: - 2023. január 13.

Közvitára bocsátotta a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság a Ploieşti és Brassó közötti autópályaszakasz nyomvonalát. A vállalat mai közleménye szerint az érdekelteknek ki kell tölteniük egy űrlapot, és áttanulmányozhatják a tervhez rendelt dokumentációt. Az űrlap február 1-je 23 óra 59 percig lesz elérhető. A Ploieşti és Brassó közötti autópálya csökkenteni fogja az utazási időt a […]

Tovább

Értelmiségiek tiltakoznak nyílt levélben az új oktatási törvények ellen

Szerkesztő: - 2022. augusztus 25.

Nyílt levélben száz értelmiségi – többek között Gabriel Liiceanu, Mircea Miclea, Andrei Cornea, Radu Vancu – arra kéri Sorin Cîmpeanu oktatási minisztert, hogy „konzultáljon a romániai értelmiséggel, a tantestülettel és a szülőkkel” az új oktatási törvények kapcsán – írja a G4media. A nyílt levél aláírói az oktatási törvénytervezetek módosítását és a nyilvános vita időszakának meghosszabbítását […]

Tovább

Közvitán az oktatási törvénytervezetek

Szerkesztő: - 2022. július 14.

Közzétették az oktatási minisztérium honlapján a közoktatást, illetve a felsőoktatást szabályozó törvények tervezetét – jelentette be a tegnapi kormányülés után a tárcavezető. Sorin Cîmpeanu elmondta, hogy a törvénytervezetek augusztus 24-éig lesznek közvitán. A két tervezet főbb előírásait kedden sajtótájékoztató keretében ismertette a miniszter. A törvénytervezet jelentősen változtat az érettségin, ugyanakkor lehetővé teszi a főgimnáziumok számára, […]

Tovább

Közvitán az új oktatási törvénytervezet

Szerkesztő: - 2022. július 13.

Új alapokra helyezné a közoktatást Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Változik az érettségi menete, a kilencedik osztályba való belépés feltételei is módosulnak. Átültették törvénytervezetbe a Képzett Románia elnevezésű hosszú távú oktatási projektbe foglalt elveket, a jogszabályjavaslatokat ma bocsátják közvitára – jelentette be tegnap a tanügyminiszter. Sorin Cîmpeanu rámutatott, hogy két törvénytervezet készült, az egyik a közoktatást, […]

Tovább

Közvitára bocsátották az adótörvénykönyv módosításait

Szerkesztő: - 2022. július 5.

A Pénzügyminisztérium közvitára bocsátotta az éjszaka folyamán az adótörvénykönyv módosításairól szóló tervezetet, amelyet jövő héten már el is fogadna a kormány. Az intézkedések nagy része jövő év elejétől lép érvénybe.  A tervezet szerint 5 százalékról 8-ra emelik az osztalékadót, a cukros üdítőitalok lekerülnek a kedvezményes áfakulcs alá sorolt termékek listájáról, az éttermek, catering- és szállodai […]

Tovább

Gyorsforgalmi úttal kötnék össze Kolozsvárt az észak-erdélyi autópályával

Szerkesztő: - 2022. június 14.

Közvitára bocsátotta a közlekedési minisztérium az A3-as, észak-erdélyi autópályát az 1-es országúttal összekötő gyorsforgalmi út műszaki és gazdasági mutatóinak a jóváhagyásáról szóló kormányhatározat-tervezetet. Ez az egyik első lépés, hogy elkészüljön az összekötő út, amivel gyakorlatilag anélkül is kikerülhetik Tordát az autósok, hogy Gyalu felé kellene egy másik óriási kerülőt megtegyenek. A beruházás a tervek szerint […]

Tovább

Hétfőn fogadja el a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét

Szerkesztő: - 2021. december 15.

 Kormányzati források szerint pénteken bocsátják közvitára a 2022-es költségvetésről szóló törvény tervezetét, a Ciucă-kabinet pedig hétfőn fogadja el és terjeszti a parlament elé a jogszabályt. A források szerint a tervezet nem irányoz elő fizetésnövekedést az állami szektorban. Kivételt csak az egészségügyi személyzet egy része (ápolók és beteghordozók), valamint a tanügyben dolgozók képeznek. A költségvetés tervezett […]

Tovább