Mircea Fechet környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter szerint az új erdőtörvény tervezete nagyon közel áll ahhoz, amilyennek egy erdészeti alaptörvénynek bármely államban lennie kell. Tegnap tartott sajtótájékoztatóján a miniszter kijelentette, hogy a nap folyamán közvitára bocsátott törvénytervezet az első ilyen jellegű jogszabály 2008 óta, amelyet a nulláról írtak meg. Kiemelte, hogy külső szakértők készítették a tervezetet, figyelembe véve az ágazat igényeit, a társadalom erdőkkel szembeni elvárásainak alakulását, az aktuális belföldi és európai kihívásokat, valamint azt a tényt, hogy az erdők az emberiség legjobb szövetségesei az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.