Új alapokra helyezné a közoktatást Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Változik az érettségi menete, a kilencedik osztályba való belépés feltételei is módosulnak. Átültették törvénytervezetbe a Képzett Románia elnevezésű hosszú távú oktatási projektbe foglalt elveket, a jogszabályjavaslatokat ma bocsátják közvitára – jelentette be tegnap a tanügyminiszter. Sorin Cîmpeanu rámutatott, hogy két törvénytervezet készült, az egyik a közoktatást, a másik a felsőoktatást érintő elképzeléseket tartalmazza. A törvényjavaslatokat a minisztérium dolgozta ki az illetékes szakigazgatóságokkal való egyeztetést követően, és mától 35 napon át, augusztus 17-éig lesznek közvitán. Az új módosítások szerint az idén szeptemberben 7. osztályt kezdő tanulóknak plusz esélyük lesz, hogy felvételt nyerjenek egy általuk választott középiskolába. 2024-től a színvonalas középiskolák jogosultak lesznek saját felvételi vizsgát szervezni a helyek 90%-ának elfoglalására, a fennmaradó helyeket a jelenleg is érvényben levő számítógépes elosztás révén osztják szét a diákok között. A középiskolai felvételi vizsgát már a képességvizsga előtt le kell tenni. Az új oktatási törvénytervezet szerint a 2023-2024-es tanévben a kilencedik osztályt kezdő tanulók majdani érettségi vizsgája teljesen eltér majd a jelenlegitől. Az érettségi során a kompetenciák felmérésére fektetik a hangsúlyt: az első teszt több tantárgyból is felméri a diákok készségeit, lesz emellett két nyelvvizsga, egy digitális készségfelmérő teszt, egy, a profilnak megfelelő vizsga, illetve a kisebbségi diákok anyanyelvükből is vizsgáznak. További újdonság, hogy művészetekből és testnevelésből nem osztályozzák a diákokat, csak „átmenő” és „elégtelen” minősítést kaphatnak.