Közzétették az oktatási minisztérium honlapján a közoktatást, illetve a felsőoktatást szabályozó törvények tervezetét – jelentette be a tegnapi kormányülés után a tárcavezető. Sorin Cîmpeanu elmondta, hogy a törvénytervezetek augusztus 24-éig lesznek közvitán. A két tervezet főbb előírásait kedden sajtótájékoztató keretében ismertette a miniszter. A törvénytervezet jelentősen változtat az érettségin, ugyanakkor lehetővé teszi a főgimnáziumok számára, hogy felvételit szervezzenek. Fontos újításként említette a miniszter, hogy a tervezet szerint az 5–8. osztály tanulmányi átlagát nem fogják figyelembe venni a középiskolai felvételinél.