Nyolc hét alatt ötszörösére nőtt a koronavírus Delta variánsával történt megbetegedések száma – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghiţă, az oltáskampányt irányító országos bizottság vezetője. A katonaorvos elmondta, nő az aggodalomra okot adó vírusvariánsok okozta fertőzések száma: ezek aránya az év 21. hetében az összes eset 1,5 százaléka volt, a 29. héten pedig már elérte a 6,8 százalékot. Az esetek egyharmadában tisztázatlan a fertőzés eredete, így a katonaorvos szerint nagy a valószínűsége annak, hogy fertőzöttek a vírus közösségi terjedése révén betegedtek meg. A Delta vírustörzs eddig öt ember halálát okozta Romániában a hivatalos adatok szerint, azonban közülük egy sem volt beoltva. Gheorghiţă ugyanakkor közölte, szeptembertől kezdhetik beadni a koronavírus elleni harmadik oltást azoknak, akik már megkapták az első két adagot.