Megkezdte hivatalos romániai látogatását a francia elnök. Az Emmanuel Macront szállító repülőgép tegnap este szállt le a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu nemzetközi repülőtéren, ahol Nicolae Ciucă miniszterelnök fogadta. A francia elnök, valamint külügyminisztere és a védelmi miniszter meglátogatja azt az 500 francia katonát, akik az orosz-ukrán háború kezdete óta Romániában vannak. Macron ma délelőtt találkozik Klaus Iohannis államfővel, akivel egyebek mellett a két ország stratégiai partnerségéről, az Ukrajna elleni törvénytelen orosz agresszió következtében kialakult biztonsági helyzetről tárgyal. A francia elnök ma délben Moldovában folytatja kelet-európai útját és a sajtó azt valószínűsíti, hogy holnap kerülhet sor az ukrajnai látogatására is, ahova elkíséri Olaf Scholz német kancellár, és Mario Draghi olasz kormányfő. Egy ukrán parlamenti képviselő szerint Klaus Iohannis is velük tart, de ezt Bukarest nem erősítette meg.