Az Agerpres tájékoztatása szerint Stelian Ion igazságügyi miniszter a kormánykoalíció tegnapi tanácskozása után úgy nyilatkozott, az RMDSZ nem fogadta el az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi osztály felszámolására vonatkozó, új javaslatát. Dan Barna kormányfő-helyettes kijelentette, emiatt patthelyzetbe került a koalíció, mert az RMDSZ valójában nem akarja a speciális ügyészség felszámolását, a PNL-nek pedig semleges a hozzáállása. Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint az igazságügyi miniszter által bemutatott javaslat nem biztosít valós garanciákat a bírák függetlenségére, azonban leszögezte, az RMDSZ támogatja a speciális ügyészség felszámolását, de az általuk javasolt módosítással együtt. Ugyanakkor Florin Ciut miniszterelnök tegnap úgy fogalmazott, ő maga a különleges ügyészség felszámolására vonatkozó törvényjavaslatok minden változatára nyitott, de ehhez egyöntetű döntésre van szükség.