Köteles időközi helyhatósági választásokat kiírni a kormány azon az 57 településen, ahol megüresedett a polgármesteri szék vagy feloszlatták a helyi tanácsot, miután Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje párt elnöke jogerősen megnyerte az ügyben indított pert. A legfelsőbb bíróság elutasította a kormány fellebbezését, és fenntartotta a bukaresti táblabíróság Ludovic Orbannak kedvező, március 16-i határozatát. E szerint a táblabíróság kötelezi az alperest, azaz Románia Kormányát az időközi polgármester-választások, illetve helyhatósági választások kiírására azokon a településeken, ahol a polgármesteri szék megüresedett vagy feloszlott a helyi tanács. Ludovic Orban május 26-án a legfőbb ügyészségen is feljelentette a kormányt és Nicolae Ciucă volt miniszterelnököt, mivel megtagadták az időközi helyhatósági választások kiírását az 57 településen. A politikus a feljelentés benyújtása után kijelentette, a kormány durva törvénysértést követ el, nem tartja tiszteletben az alkotmányt, sem pedig a demokrácia alapját képező választójogot.