Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint szombaton kihirdette az államfő a járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedésekről szóló törvényt, amely a Hivatalos Közlönyben is megjelent. A törvénytervezetet július 16-án fogadta el a szenátus, miután a jogi bizottságban többször is módosították azt. A jogszabály szerint egy személy karanténba helyezése akkor rendelhető el, ha olyan régióból érkezik, ahol az országos, európai és nemzetközi szervezetek által kommunikált adatok alapján magas a járványügyi kockázat, vagy közvetlen kapcsolatba került olyan személyekkel, akik bizonyítottan fertőző betegségben szenvednek. Amennyiben ezek a személyek megtagadják, hogy karanténba vonuljanak a közegészségügyi igazgatóság dönthet arról, hogy az illető személyeket hatósági karanténba helyezi. Az elkülönítés elrendelhető otthon, egy bejelentett helyen vagy egy egészségügyi egységben.