Kelemen Hunor kormányfőhelyettes nem vesz részt a Iohannis által összehívott mai koalíciós megbeszélésen, mert túl későn kapott rá meghívást, és nem tartózkodik a fővárosban – közölték politikai források az AGERPRES hírügynökséggel. Az államfő 12 órára várja a Cotroceni-palotába a kormánykoalíció képviselőit, hogy a tanügyi sztrájkról tárgyaljanak. Az említett forrás szerint Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke csak ma reggel 9-kor kapta meg a meghívást a tárgyalásra, így nem tud részt venni azon, mert terepen van. A tanügyi sztrájkkal kapcsolatban Kelemen Hunor a tárgyaláson megszülető közös javaslatot fogja támogatni – tette hozzá a forrás. Az Államelnöki Hivatal ma reggel közölte, hogy Klaus Iohannis déli 12 órakor várja megbeszélésre a Cotroceni-palotába a kormánykoalíció képviselőit, hogy a tanügyi sztrájkról tárgyaljanak.