Ifjúsági és szociális lakásokat építtetnének, továbbá több mint tíz kilométernyi biciklisávot alakítanának ki, illetve újítanának fel Csíkszeredában. Mindezek megvalósításához finanszírozási kérelmeket nyújtanak be az országos helyreállítási terv programjához – többek között erről döntöttek a csíkszeredai önkormányzati képviselők soron kívüli ülésén, tegnap. A lakásokat a Szent Ágoston téren építtetnék és az országos helyreállítási terv programjához pályázna a város, 2 és fél millió lejre.  Az erről szóló határozattervezet vitát váltott ki. Többek között Szikszai László önkormányzati képviselő emelt szót, hogy szerinte urbanisztikailag nem megfelelő helyen épülne fel a tömbház. Szőke Domokos önkormányzati képviselő pedig arról beszélt, hogy fontos lenne ezeket a dokumentációkat szakmailag jobban megvitatni, erre időt kellene hagyni.  A tervezet sürgősségét egyébként az indokolta, hogy június vége a határidő, hogy benyújtsák az önkormányzatok a pályázatokat a kormány programjára. Bors Béla alpolgármester pedig azzal érvelt, hogy egyelőre ez a határozat csak a pályázásról szól, hogy ne hagyják elveszni a lehetőséget, annak megvalósításáról később is egyeztethetnek. Végül a testület 14 igen és egy nem szavazattal, valamint 3 tartózkodással megszavazta a határozatot. Az önkormányzati képviselők továbbá megszavazták azt is, hogy a város pályázzon szintén a kormány helyreállítási alapjához biciklisávok létrehozására és felújítására. A projektre 1,4 millió eurót kérnek.