Az Agerpres tájékoztatása alapján a Nemzeti Liberális Párt elnöke elmondta, a pénzügyminiszter hétfőn ismerteti a koalícióval a jövő évi költségvetés tervezetét. Florin Cîţu tegnap a szenátusban a sajtónak kifejtette, a büdzsé tervezete még nem készült el, és nem is látja értelmét a sietségnek, mert kidolgozása alapos munkát igényel. A pártelnök közölte azt is, hogy a PNL nem ellenez egyetlen olyan intézkedést sem, amelyik nem veszélyezteti a deficit cél tarthatóságát. Arra a kérdésre, hogy számításai szerint mikor fognak a liberálisok és a szociáldemokraták megállapodni a koalíció napirendjén lévő vitás kérdésekben, Cîţu kijelentette: amikor mindkét párt úgy érzi, hogy sikerült megtalálni az optimális megoldást. Hozzátette, a koalíciót nem sürgeti az idő, a kormány működik, a többi pedig politikai egyeztetések kérdése.