A Krónika tájékoztatása szerint a büntetőeljárás megindítására irányuló megkereséssel fordult a katonai ügyészséghez a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács a kommunista diktatúra évei alatt gyerekeket beszervező szekus tisztek ügyében. A testület in rem eljárást indítványoz béke és emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények gyanújának kivizsgálására. A feltételezett bűntetteket a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté, valamint az egykori milícia több tisztje követte el, túlnyomórészt a kommunista diktatúra utolsó két évtizedében, amikor kiskorúak ezreit szervezték be besúgóként. Korábbi ülésein a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács Kollégiuma 696 iskoláskorú gyereket beszervező 43 szekus tiszt dokumentációjának elküldését hagyta jóvá.