Az összes korlátozást eltörölte Svédország- tájékoztat az MTI. Svédország február második hetében eltörölte az összes járványügyi korlátozást,  és leállította a tesztelések nagy részét, holott az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás továbbra sem enyhült, a szakértők pedig türelmet kértek az intézkedések feloldásában. A svéd kormány, amely már a járvány során is különutas politikát folytatott, a világ összes többi országától eltérően sohasem vezetett be szigorú korlátozó intézkedéseket. Az emberek felelősségérzetében bízott. A szakértők úgy vélték: a kabinet a nyájimmunitásra játszott, és a korlátozásokkal járó gazdasági károkat próbálta mérsékelni. Stockholm most a járványt gyakorlatilag befejezettnek nyilvánította, miután az átoltottság és az enyhe következményekkel járó omikron-mutáns után csökkent a súlyos fertőzések és a halálesetek száma egyaránt.