A koronavírus-járvány megállításának egyetlen eszköze az oltás – jelentette ki tegnap esti sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis, miután tanácskozott a kormány illetékeseivel a vírus terjedésének megfékezéséről. Az Agerpres tájékoztatása szerint Iohannis arra kérte az embereket, hasonlítsák össze az itthoni helyzetet a nyugat-európaival, ahol 70-80 százalékos az átoltottság. Ugyanis ott, ahol 70-80 százalékban beoltatták magukat, lazítottak a korlátozásokon és a pandémiának gyakorlatilag már nincs hatása. Az államfő kifejtette, hogy ezzel szemben Romániában valóságos katasztrófa történik, emberek százai halnak meg naponta, és tízezrek fertőződnek meg. Iohannis azt is hangsúlyozta, nem szabad hitelt adni azoknak, akik szerint a Covid elleni vakcina veszélyes. Hozzátette, hogy a lakossági átoltottság jelentős növekedéséig a hatóságok kénytelenek lesznek újabb korlátozásokat bevezetni.