Fertőzőképessége kétszer magasabb, mint az eredeti vírustörzsé, és mintegy 60%-kal magasabb, mint az Alpha törzsé, amelyet brit változatnak neveznek – tájékoztatott tegnap a lakosság beoltását koordináló országos bizottság. Az Agerpres tájékoztatása szerint az illetékes intézmény közleménye kifejti, hogy a Delta-változat képesnek bizonyult arra, hogy új fertőzési hullámokat indítson el a korábbi törzsek által erősen érintett országokban és régiókban. A dokumentum kitér arra, hogy matematikai modellezéssel elemezték ki a vírustörzs terjedését Indiában, és ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a Delta vírustörzs a betegségből korábban már kigyógyult emberek akár 50%-át is megfertőzheti. Az oltások védelmet nyújtanak a Delta vírustörzs ellen, amennyiben az ember mindkét dózist megkapja: a Pfizer/ BioNTech által kifejlesztett vakcina 96%-ban, az AstraZeneca 92%-ban bizonyul hatásosnak a súlyos, kórházi ellátást igénylő tünetekkel járó fertőzés ellen. Romániában eddig 57 fertőzöttnél mutatták ki a Delta vírustörzset. Az 57 esetet 9 megyéből jelentették, ezek közül a legtöbbet Ilfov és Argeş megyéből, valamint Bukarestből.