Az elnök találkozik hivatali kollégájával s a parlament elnökével. Litvániai látogatásának második napján, holnap Iohannis részt vesz és beszédet mond a Kaunasban szervezett Az európai eszme című szimpóziumon. Az államfő litván, lett és lengyel hivatali kollégájával együtt részt vesz a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság támogatásáról, valamint az európai emlékezet előmozdításáról szóló csúcstalálkozón is, amelynek középpontjában a dezinformáció és a történelem átírására irányuló kísérletek elleni küzdelem áll.