Liviu Dragnea, a PSD korábbi elnöke ellen emelt vádat tegnap az országos Korrupcióellenes Ügyészség az úgynevezett Tel Drum-ügyben, 5 évvel a vizsgálat megkezdése után, írta meg a Hotnews. A volt politikust szervezett bűnözői csoport létrehozásával, hivatali visszaéléssel és hamis dokumentumok vagy nyilatkozatok benyújtására való felbujtással vádolják. Liviu Dragnea mellett nyolc másik személyt, a bűncselekmények idején a Teleorman Megyei Tanács tisztviselőit vagy magánszemélyeket, valamint a Tel Drum vállalatot állítják bíróság elé. A csoport állítólag 2001 és 2017 között azzal a céllal működött, hogy nagy összegeket térítsen el országos és európai uniós közpénzekből finanszírozott beruházásokból.