Közzétették a nyolcadik osztályosok gimnáziumba való felvételi eredményeit
Az eredményeket az iskolától kapott kóddal nézheti meg minden diák az edu.ro-n. A beiratkozások holnap kezdődnek.
Az eredményeket az iskolától kapott kóddal nézheti meg minden diák az edu.ro-n. A beiratkozások holnap kezdődnek.
Új alapokra helyezné a közoktatást Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Változik az érettségi menete, a kilencedik osztályba való belépés feltételei is módosulnak. Átültették törvénytervezetbe a Képzett Románia elnevezésű hosszú távú oktatási projektbe foglalt elveket, a jogszabályjavaslatokat ma bocsátják közvitára – jelentette be tegnap a tanügyminiszter. Sorin Cîmpeanu rámutatott, hogy két törvénytervezet készült, az egyik a közoktatást, […]
A sikeresen képességvizsgázó diákok július 11-ig jelezhetik, hogy mely középiskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat. A felvételihez a vizsgaeredményt és a négy tanév átlagát veszik alapul. Az előbbi 80, míg utóbbi 20 százalékát teszi ki a jegynek. A jelentkezéshez szükséges űrlapot a szülők jelenlétében tölthetik ki a diákok. A felvételi eredményeket július 14-én teszik közzé, mint ahogy […]
A magyar nemzetiségű diákok számára idén is a román nyelv és irodalom vizsga volt a legnehezebb, ezen a tanulók csak 59,77%-a ment át. Matematikából 3,5%-al javultak az eredmények a tavalyihoz képest, idén közel 71 százalékos átmenési arányt értek el a magyar vizsgázók. Magyar nyelv és irodalomból lényegében nem történt változás 2021-hez képest, mindössze egy 0,08%-os […]
A tételeket és a javítókulcsot 15 órakor teszik közzé. Akik elégedetlenek a jegyeikkel, június 24-én, jövő pénteken 8 és 12 óra között nyújthatják be az óvásokat, a végső eredményhirdetés időpontja június 30.
Kedden kezdődött az országos képességfelmérő vizsga. Az általános iskolai végzősök román nyelv és irodalomból vizsgáztak tegnapelőtt, ma matematikából holnap pedig anyanyelv és irodalomból. A vizsga reggel 9 órakor kezdődik, a diákok 8 órától léphetnek be az osztályterembe. Azok a diákok, akik elégedetlenek a vizsgajegyeikkel, június 24-én, jövő pénteken 8 és 12 óra között nyújthatják be […]
A nyolcadikosok országos képességfelmérőjének első vizsgáján 148 ezer 891 tanuló jelent meg; a hiányzók száma 6 ezer 668 – közölte Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. A tárcavezető emlékeztetett, hogy – idén első alkalommal – nem kell vizsgázniuk azoknak, akik első, második vagy harmadik helyezést értek el valamely nemzetközi tantárgyversenyen. Ugyanilyen jogokkal rendelkeznek a hazai […]
Az általános iskolai végzősök ma román nyelv és irodalomból vizsgáznak, csütörtökön matematikából, az anyanyelv és irodalom képességvizsgát pedig pénteken rendezik meg. Az óvásokat 24-én, jövő pénteken 8 és 12 óra között lehet benyújtani, a végső eredményhirdetés időpontja pedig június 30. Országszerte 155 ezer 820 nyolcadikos diák iratkozott be a vizsgára.
A Maros Megyei tanfelügyelőség miniszteri pontosításra várva ideiglenesen felfüggesztette a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban a május 18-án sorra kerülő képességvizsgát, noha az azon való részvétel előfeltétele a teológiai osztályba való iratkozásnak. A katolikus iskolába készülő diákok és szüleik további informálására megszervezett találkozó vasárnap 17 órától lesz a Deus Providebit Tanulmányi Háznál. A Keresztelő […]
Júniusban érettségiznek és képességvizsgáznak a tizenkettedikes és nyolcadikos diákok. A második félév június 10-én ér véget, kivéve az érettségi előtt álló diákoknak, akik már május 27-én befejezik a tanévet, valamint a 8-ik osztályos diákoknak, akik június 3-áig tanulnak, ezt követi az érettségi és a képességvizsga időszaka. Az általános iskolai végzősöknek a vizsgák június 14-én kezdődnek. […]