Még nincs szükség az országos vizsgák elhalasztására – jelentette ki ma a Digi24 hírtelevíziónak Ligia Deca. A tanügyminiszter megismételte, hogy mindenképpen szeretné elkerülni az országos képességfelmérő vizsgák és az érettségi elhalasztását, de egyelőre erre nincs is szükség. Hozzátette, a következő napokban felmérik a helyzetet, és reméli, péntekig minden adott lesz ahhoz, hogy ne legyen szükség a vizsgák elhalasztásának bejelentésére. Azt is elmondta, hogy a kormányt foglalkoztatja a tanügyi bérek növelése, és a pedagógusok bértábláját az új közalkalmazotti bértörvény fogja rögzíteni. Ligia Deca ugyanakkor kijelentette, hogy a kormány semmiféle módon nem gyakorolt nyomást a sztrájkoló tanárokra, és a munkát beszüntető pedagógusok sem gyakorolnak nyomást az óráikat megtartó kollégáikra.