Kína feltételes engedélyt adott a Pfizer Covid-19 kezelésére fejlesztett gyógyszerének- tájékoztat az MTI. Kína feltételes engedélyt adott a Pfizer Covid-19 kezelésére fejlesztett, Paxlovid nevű tablettájának, amely ezzel az elsőként engedélyezett, szájon át alkalmazható gyógyszer lenne a távol-keleti országban a koronavírus okozta betegség ellen. A China Daily című kínai lap internetes kiadásában ma számolt be a kínai gyógyszerészeti hatóság által szombaton bejelentett döntésről. A hatóság szerint a gyógyszer a Covid-19 enyhe vagy közepes erősségű tüneteit mutató felnőttek körében alkalmazható, amennyiben jelentős kockázata áll fenn a betegség súlyosbodásának. A kockázati tényezők között sorolták fel egyebek mellett az időskort, a krónikus vese- és tüdőproblémákat, a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, valamint a cukorbetegséget. A Pfizer klinikai tanulmányainak adatai szerint a Paxlovid alkalmazásával a Covid-19 tüneteinek megjelenésétől számított öt napon belül 87,8 százalékkal csökkenthető a betegség miatt szükséges kórházi kezelés vagy elhalálozás kockázata.