A miniszterelnök ma közölte, hogy a kabinet stabilitása garantálja, hogy a kormány felelősségteljesen fog dolgozni Románia modernizációjának folytatásáért. Nicolae Ciucă szerint a kormánykoalíció politikai stabilitást hozott Románia számára, a parlament és az államfő támogatását élvezi, ami lehetővé tette, hogy biztonságot és védelmet nyújtson a román állampolgároknak, és az országot elindítsa a fejlődés útján.  A kiértékelés egy másik szempontja az volt, hogy az egyes miniszterek mennyire szolgálták az európai és hazai alapok felhasználásakor az emberek és közösségek érdekeit. Felmérte a kormány tagjainak feddhetetlenségére és átvilágíthatóságára vonatkozó elvárások teljesítését is, e nélkül ugyanis „egyetlen kormánypolitika sem lenne hiteles”. A miniszter utalt Románia szolidáris fellépésére is az ukrajnai háború kontextusában; ez a fellépés megerősítette európai és euro-atlanti, a demokratikus értékeket követő és az emberi jogokat és szabadságokat tiszteletben tartó országként való megítélését. A kormány egyik fontos célkitűzése, az energiafüggetlenség elérése érdekében jelentős lépés volt az offshore-törvény elfogadása, amely lehetővé teszi a Fekete-tenger talapzatában és a Buzău megyében lévő földgázmezők kitermelését. A hazai és európai alapokból a következő években bejövő mintegy 90 milliárd eurót szállítási, egészségügyi infrastruktúrára, energetikai beruházásokra, helyi projektekre és a zöldenergiára való átállásra fordítják majd – sorolta a miniszterelnök. A miniszterelnök rámutatott, hogy az idei év első negyedévében az EU-tagállamok közül Romániában volt a legnagyobb a gazdasági növekedés, a közvetlen külföldi befektetések 34 százalékkal nőttek az idei év első négy hónapjában a tavalyi évhez képest, ami annak bizonyítéka, hogy a kormány jó döntéseket hozott, és a külföldi befektetők bíznak a román gazdaságban.