A Nemzeti Liberális Párt (PNL) felszólította ma a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy javasoljon kormányfőjelöltet, vagy pedig ismerje el, hogy képtelen kormányozni Romániát. A PNL Facebookon közzétett közleménye szerint a PSD sodorta politikai válságba az országot, ezért kötelessége konkrét megoldást javasolni, saját soraiból megnevezve egy kormányfőjelöltet. A liberálisok szerint két héttel a PSD által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány elfogadása után Románia továbbra is politikai bizonytalanságban van Sorin Grindeanu és a párt többi vezetőjének ‘teljes felelőtlensége’ miatt, mert nem hajlandók vállalni tetteik következményeit. A PNL azt állítja, hogy a PSD ‘felszínesen és teljesen komolytalanul’ kezelte az államfővel folytatott konzultációkat, mert nem nevezett meg konkrét jelöltet, és nem vázolt fel parlamenti többséget az új kormány megalakítására. A közleményben a liberálisok kitérnek arra is, hogy a PSD technokrata miniszterelnök mögé bújva próbálja elkerülni a kormányzás politikai felelősségét.