A második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról tárgyaltak a Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői tegnap Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel. A Sanitas Facebook-oldalán közzétette beszámoló szerint a találkozón a minisztérium képviselői ismertették a szakszervezeti szövetséggel a tervezett újdonságokat. A bejegyzés szerint a szakszervezeti vezetők kérték, hogy mentesítsék az egészségügyben dolgozók összes kategóriáját a veszélyességi pótlék korlátozását előíró sürgősségi rendelet hatálya alól, amire a miniszter ígéretet is tett. Emellett kérték, hogy a Sanitas képviselői részt vehessenek az egészségügyi ágazat reformját célzó jogszabályokat kidolgozó bizottságokban. A találkozón elhangzott a Sanitasnak az az igénye is, hogy tekintettel a személyzethiányra, az egészségügyben ne tiltsák be az állami fizetés és a nyugdíj halmozását.