Az Agerpres tájékoztatása szerint a tegnapi közleménye alapján a szervezet azt szeretné, hogy legalább hetente kétszer non-invazív tesztekkel szűrjék a hatóságok a tanulókat és a tanügyi személyzetet. Ugyanakkor nem értenek egyet azzal a lehetőséggel, hogy a kéthetes szünidő lejárta után egységesen online oktatásra térjenek át az iskolák, mert ez olyan tananyagkieséssel járna, amit képtelenség lesz bepótolni a tanév végéig. A diákszervezet szerint a hatóságoknak mielőbb tisztázniuk kellene, miként módosítja a tanév rendjét a kényszervakáció, ezért találkozót sürgetnek erről a kérdésről az oktatási minisztérium képviselőivel. Közölték azt is: ragaszkodnak hozzá, hogy a tanév rendjének módosításától függetlenül az országos vizsgákat a már ismert menetrend szerint szervezzék meg. A diákszervezet ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ha a második félév a kényszervakáció miatt két héttel lerövidül, az oktatási minisztériumnak módosítania kell a tantárgyankénti minimális osztályzat számot rögzítő rendelkezésén, tekintettel arra, hogy a tanulóknak nem lesz idejük átvenni a tantervben szereplő teljes tananyagot.