Az Agerpres tájékoztatása szerint a PSD elnöke megerősítette, hogy a felek ma kezdik el fejezetenként kidolgozni a kormányprogramot. Elmondta: pártja fontosnak tartja, hogy a program rövid és középtávú életszínvonal-növelő intézkedéseket is tartalmazzon. A márciusig szóló rövid távú intézkedések segítenének a lakosságnak átvészelni a járványt és az energiadrágulásokat – magyarázta Ciolacu. Az igazságügyi törvényekkel és az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség felszámolásával kapcsolatban a pártelnök elmondta, hogy a kormányprogram igazságügyi fejezetéről ma tárgyalnak a koalíciós pártok, és hosszas vitára számít. Hangsúlyozta, hogy a kérdést szakértőkre kellene bízni.