Az Agerpres tájékoztatása szerint oktatás az éghajlatváltozásra adott válaszlépések javításának egyik alappillére – jelentette ki tegnap Klaus Iohannis. Az államfő a klímaváltozás oktatása és a környezeti nevelés a fenntartható iskolákban című jelentés közvitára bocsátásakor mondott beszédet az elnöki hivatalban. Kifejtette, hogy az oktatást, a környezetvédelmet és az éghajlatváltozás elleni fellépést mandátuma prioritásainak tekintette, ezért az elnöki hivatalban területenként konkrét javaslatokat kidolgozó munkacsoportokat hozott létre. „A klímaváltozás oktatása és a környezeti nevelés a fenntartható iskolákban” című jelentés többek között javasolja egy úgynevezett zöld hét beiktatását a tanév struktúrájába, továbbá a biológia, a földrajz és a természettudomány tantárgyak aktualizálását a környezetvédelmi fogalmakkal, valamint új, a témához kötődő választható tantárgyak bevezetését.