Az országos vészhelyzeti bizottság tegnap elfogadott határozata értelmében vörös járványügyi besorolást kapott Nagy-Britannia. Az intézkedést az indokolta, hogy jelentősen megnőtt az országban a koronavírus indiai variánsa által okozott megbetegedések száma. A testület tegnapi határozata értelmében ugyanakkor a harmadik országból Romániába érkező külföldi állampolgároknak 14 napra karanténba kell vonulniuk, függetlenül attól, hogy milyen besorolású térségből jönnek. Ez alól kivételt képeznek többek között a beoltottak, az elmúlt 90 napban a betegségen bizonyítottan átesett személyek, a 3 évesnél kisebb gyerekek, valamint azok a 3 és 16 év közötti gyerekek, akik fel tudják mutatni egy, az indulás előtt legtöbb 72 órával végzett PCR-teszt negatív eredményét. Egy másik intézkedés szerint továbbá mentesülnek a karanténkötelezettség alól a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált betegek azon kontaktszemélyei, akik a fertőzöttel való kontaktust megelőző 90 napban bizonyíthatóan átestek a betegségen.