Annyira meggyűlt a baj a máramarosi szeméttel, hogy a kormányfő összehívta az Országos Vészhelyzeti Bizottságot, és veszélyhelyzetet hirdetett az észak-erdélyi régióban, miután október elején a megyében működő három köztisztasági vállalat közül kettőnek nem volt olyan lerakója, ahová a hulladékot elszállíthatták volna. A máramarosi sajtó szerint a két megyei szolgáltatónak, eddig a Maros megyei kerelőszentpáli lerakóval volt szerződésük. A hónap elején viszont a Maros megyei partner hirtelen felbontotta a szerződést, arra hivatkozva, hogy túl hamar feltelik a lerakójuk, ha ebben a ritmusban zajlik tovább a szemétszállítás. Így a megye nagy részéből összegyűjtött hulladékkal nem tudnak mit kezdeni. Máramaros lerakója ott áll félkészen a Csuszamlós Dombon, Nagybányán és azokon a településeken ahonnan nem tudják elvinni a háztartási hulladékot, nőnek a szeméthegyek. Ha jövő év végéig nem készül el a farkasaszói hulladéklerakó, Máramaros kénytelen lesz visszaadni az uniós támogatást, 80 millió eurót, ami csődbe juttathatja a megyét. A következő hat hónapban Bihar megye lesz az, ahova átirányítják a máramarosi szemetet-döntöttek az értekezleten. Ugyanakkor Máramaros prefektusának havonta jelentést kell tennie a CNSU-nál arról, hogy milyen intézkedéseket hoztak meg megyei szinten ahhoz, hogy a máramarosi hulladékkezelés visszatérjen egy normális kerékvágásba.