Véglegesen elterelik a Korond-patakot, hogy a jövőben ne károsíthassa a parajdi sóbányát – jelentette be a katasztrófavédelmi főosztály vezetője. Raed Arafat hozzátette: a munkálatok július 1-ig befejeződnek. Elmondta azt is, hogy ma reggel szakértői csoport is megérkezett Parajdra. Az európai polgári védelem szakértői legalább a jövő hét közepéig maradnak a helyszínen és folyamatosan dolgoznak az ünnepek alatt is – mondta az államtitkár. A hatóságok közölték, hogy a parajdi sóbányában lévő 4 millió köbméter vizet egy mesterséges sós tóba szivattyúzzák át. Tegnap felszereltek három szeizmikus megfigyelő állomást is, hogy könnyebb legyen a bánya felügyelete és idejében tudják jelezni, ha a régi bányarész tetőzete omlani kezd.