Változatlanok maradnak az államilag szabályozott energiaárak a lakossági fogyasztók számára – jelentette be tegnap este a kormánykoalíció döntését Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt és a képviselőház elnöke. A B1 TV-nek nyilatkozó Ciolacu elmondta: továbbra is áfával együtt legtöbb 0,68 lejt fizetnek kilowattóránként az áramért azok a háztartások, amelyeknek a múlt évben az átlagos havi fogyasztása nem haladta meg a 100 kilowattórát; 100,01 és 300 kilowattóra közötti tavalyi átlagos havi fogyasztás esetén a villamos energia ára áfával együtt nem haladhatja meg a 0,80 lejt kilowattóránként, ha a háztartás szeptember elseje után 255 kilowattóránál kevesebb áramot használ el egy hónapban; a 255 kilowattórát meghaladó árammenyiségért a szolgáltató által megszabott árat kell fizetni. A kis- és középvállalkozások továbbra is 1 lejt fizetnek kilowattóránként a villamos energiáért. A kedvezményezettek körét módosítással terveznek kiterjeszteni többek között az egyházakra, az egyszülős, illetve a sokgyermekes családokra, az orvosi segédeszközökre szorulókra, a fővárosi metróvállalatra és a vízművekre – mondta a PSD elnöke.