A csíkszeredai ügyészség vádemelés nélkül lezárta az úzvölgyi katonatemető ügyében Mihai Tîrnoveanu ellen indított büntetőeljárást. Ezt A Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet elnöke közölte ma. Tîrnoveanu mai Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy az úzvölgyi katonatemetőben 2023-ban végrehajtott keresztállítás miatt a Hargita Megyei Tanács elnöke, Csíkszentmárton önkormányzata és az Erdélyi Magyar Szövetség is feljelentést tett ellene. Ezek nyomán két büntetőeljárás is indult közösség elleni uszítás, gyűlöletre uszítás, rongálásra való felbujtás, birtokháborításra való felbujtás, sírgyalázás, valamint építési engedély nélkül végzett temetői munkálatok miatt. Később a két eljárást összevonták, most pedig vádemelés nélkül lezárták az ügyet – számolt be. A szervezet elnöke szerint „az első gyanúpontok” kapcsán az ügyészek megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, a 150 fakereszt felállítása kapcsán pedig megjegyezték, hogy „bár fennáll a lehetősége, hogy ezeket engedély nélkül állították fel, ez nem esik a büntetőjog hatálya alá, mert az úzvölgyi nemzetközi katonatemető nem minősül műemléknek”. A Nemzet Útja és más román szervezetek hívei tavaly július 8-án 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. Borboly Csaba megyei tanácselnök aznap közölte, hogy ügyészségi feljelentést tett Mihai Tîrnoveanu ellen uszítás, rongálás és birtokháborítás miatt.