Călin Georgescu első nyilatkozatában az alkotmánybíróság döntése után arra kérte híveit, hogy arra a jelöltre szavazzanak, akit a lelkiismeretük diktál. Georgescu azt mondta, hogy a román társadalom is felelős a jelenlegi helyzetért, mert évtizedekig hagyta, hogy mások döntsenek helyette.A politikus szerint „a román nép öntudatra ébredt”, és ez szerinte már önmagában egy teljesítmény. Georgescu az alkotmánybíróság döntését elutasította, azt sugallta, hogy az alkotmánybíróság döntése nem jogi vagy alkotmányos alapon született, hanem egy politikai manőver része, amelynek célja az emberek reakciójának felmérése volt. Beszéde végén hangsúlyozta, hogy szerinte Románia és egész Európa nem szabad, és a jelenlegi politikai rendszer elnyomó.Az este folyamán Călin Georgescu már radikálisabb hangnemben fogalmazott az X-oldalán. Azt üzente, hogy a dolgok nem maradnak így.