Mintegy 18 800 személy vesztette életét 2020-ban közúti balesetben az Európai Unió területén, ami minden eddiginél nagyobb mértékű, 19 százalékos csökkenést jelent az előző esztendőben jegyzett halálos áldozatok számához képest. Az Európai Bizottság tegnap közzétett adatai szerint az előző évekhez képest jelentős mértékben csökkent a közúti balesetben elhunytak aránya. A kimutatások szerint 2019-hez viszonyítva 2020-ban közel 4 ezerrel kevesebben haltak meg az utakon. Bár a 2020-as, példa nélküli fejlemények némi változást eredményeztek az országok halálozási arány szerinti rangsorában, változatlanul Svédországban a legbiztonságosabbak a közutak, 18 halálos baleset/millió fő, és Romániában a legkevésbé biztonságosak. Romániában 2010 és 2020 között 31 százalékkal 117-ről 85-re csökkent a balesetben elhunytak száma egymillió lakosra vetítve.