Kedvezőtlen ítéletet hozott a Legfelsőbb Bíróság a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében: kimondta annak a miniszteri rendeletnek a megsemmisítését, amellyel létrehozták a tanintézetet. A Székelyhonnak Tamási Zsolt igazgató azt nyilatkozta, hogy még nem látták az indoklást viszont az ítélet jogerős: újra működési engedély nélkül maradt a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Az igazgató elmondta, hogy ők egyelőre végzik a dolgukat, a diákok iskolába járnak, a tanárok tanítanak, és várják, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Kelemen Hunor RMDSZ elnök a Maszolnak kijelentette, hogy felháborítja a bíróság döntése. Megvárják a döntés indoklását, és ha szükséges, akár miniszteri rendelettel, akár kormányhatározattal ismét létrehozzák az iskolát.