Újabb erdélyi műemlékek kerülnek felújításra. 256 műemlék újul meg az országos program keretében. A harmadik, egyben legújabb kiírásra sikeresen pályázók, közöttük több erdélyi épített örökség esetében április 25-től kezdődhetnek meg a felújítási munkálatok. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának egyik kiemelt célja az épített örökség védelme, éppen ezért kezdeményezte az ország legnagyobb örökségvédő és hasznosító program, a Hívogató Románia. Az országjáró projekt elindítását – olvasható az RMDSZ közleményében. A harmadik pályázati kiírás révén felújítandó műemlékek között számos erdélyi vonatkozású is megtalálható, ilyenek például az élesdi Sólyomkő vára, a szilágynagyfalui Bánffy-kastély, a székelydályai református templom, a felsőbányai római katolikus templom, a temesvári Hunyadi-kastély, a gyalui római castrum és a Gyárfás-kúria Székelykeresztúron.