Tegnap is tüntettek Budapesten amiatt, hogy a magyar parlament kedden elfogadta a kisadózó vállalkozók tételes adójára vonatkozó jogszabályt, az ún. katatörvény új változatát. A tiltakozók szerint a kisadózók számára a régihez képest jóval előnytelenebb az új jogszabály, ezért már megszavazása előtt, délelőtt tüntettek a Kossuth téren, a demonstráció aztán egész nap tartott, hídlezárással, rendőri kiszorítással. Szerdán is tüntettek az érintettek, tegnap is illetve ma is fognak. A szabályozás értelmében 18 millió forintra emelik a bevételi értékhatárt. Az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint lesz. Ugyanakkor a jövőben csak azok a kisadózó vállalkozások választhatnák ezt az adózási formát, akiknek csak magánszemélyektől származik bevétele. Ez alól kivételt egyedül a taxisok jelentenek. Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel a Kossuth rádióban elmondta, hogy a nyugdíjrendszer fenntartása miatt van szükség a kata változtatására. A tüntetéseket az ellenzékkel kötötte össze és szerinte az ellenzék politikai hasznot akar húzni a tüntetésekből.