Az Agerpres tájékoztatása szerint a belügyi államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, nem kíván számbeli becslésekbe bocsátkozni, arra azonban fel kell készülni, hogy tovább nőnek az esetszámok. Hozzátette, a hatóságok folyamatosan követik, hogy miként alakul a helyzet a kórházakban, hányan szorulnak oxigénpótlásra vagy kerülnek intenzív osztályra, illetve arra is figyelnek, hogy nőni fog-e a koronavírussal kórházba kerülő, esetleg intenzív terápiás ellátásra szoruló gyerekek száma. A szakember megerősítette, hogy egyelőre nem mérlegelik országos szintű korlátozó intézkedések újbóli bevezetését, azokon a településeken azonban, amelyeken jelentősen nő a lakosságarányos fertőzöttségi ráta, lehet helyi vagy zonális korlátozásokra számítani.