Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tegnap elmondta, hogy a Duna vízszintje továbbra is csökken, az európai helyzet miatt még az ország bejáratánál is alacsony vízhozamot regisztrálnak. Ugyanakkor hozzátette, hogy a cernavodai atomerőmű működését egyelőre nem fenyegeti veszély. A folyamatosság biztosítása érdekében az Országos Vízügyi hatóság vagy a Hidroelectrica által kezelt nagy víztározók vízkészleteinek fenntartására összpontosítanak. A vízszintek azonban még ilyen körülmények között is jóval az éves átlag alatt vannak – fejtette ki a tárcavezető a Digi24-nek. A miniszter szerint a rendkívüli szárazság várhatóan még három-négy napig, legalább csütörtökig tart. Tánczos Barna az ivóvíz ésszerű fogyasztására kéri a lakosságot. A romániai folyók vízhozama hozzávetőleg 30 százalékkal marad el a sokéves átlagtól.