A Román Földtani Intézet jelentése szerint a Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Romániát tegnap 16.58-kor. A rengés epicentruma Gorj megyében volt. A földmozgás 15 km-es mélységben történt. Nem sokkal az első után egy második, 3-as erősségű földrengés is bekövetkezett ugyanott. A földrengés Nagyszebentől 102 km-re délnyugatra, Temesvártól 166 km-re keletre, Kolozsvártól 179 km-re délre, Brassótól 196 km-re nyugatra történt. Az Országos Földfizikai Intézet szerint a földrengés több településen is érezhető volt. Târgu Jiu, Craiova, Temesvár és Nagyszeben lakosai közül többen írták a közösségi médiában, hogy érezték a földrengést. Továbbá a mozgást Kolozsváron is érezni lehetett, valamint a Facebookon többen is jelezték, hogy Marosvásárhelyen is lehetett érezni néhány másodpercig. A Hotnews összefoglalójából pedig az derül ki, Szerbiában és Bulgáriában is észlelték a földrengést, Belgrádból is jeleztek észlelést a szerb Blic szerint. Gheorghe Mărmureanu szeizmológus a Libertateának elmondta, hogy a Gorj megyei földrengés nem ad okot aggodalomra. Nem lehet összefüggés az itteni szeizmikus tevékenység és a Törökországban történtek között – mondta az Országos Földfizikai Intézet tiszteletbeli igazgatója – írja a Maszol.