Menesztették a Konstanca megyei rendőr-főkapitányság helyettes vezetőjét, a közlekedési osztály vezetőjét, a mangaliai rendőrség vezetőjét, és a Vama Veche-i rendőrség vezetőjét tegnap.Eduard Ionescu, a belügyminisztérium sajtóirodájának képviselője tegnap azt mondta, hogy az elbocsátások a 2 Mai tengerparti településen történt közúti baleset ügyében elrendelt vizsgálat nyomán következtek be. A belügyminisztériumi képviselő szerint ugyanakkor egy rendőrtiszt és két rendőrügynök tevékenységében esetleges büntetőjogi vonatkozásokat is találtak, és értesítik az ügyészséget. Tekintettel arra, hogy a Konstanca megyei rendőrségnek 12 műszer áll a rendelkezésére a pszichoaktív hatású anyagok szervezetben való kimutatására, a rendőröknek lehetőségük lett volna drogtesztnek alávetni a járművezetőt, vagy elvezethették volna klinikai vizsgálatra és biológiai minta vételére egy egészségügyi egységbe. Az ügyet a Konstancai megyei törvényszéki ügyészségre utalják- mondta Eduard Ionescu. Két fiatal meghalt, hárman megsérültek augusztus 19-én reggel, amikor egy kábítószer hatása alatt álló férfi autójával gyalogosok közé hajtott a 39-es országúton, 2 Mai település közelében.