Lezárult a Communitas Alapítvány, az RMDSZ, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem közös szervezésében induló, 2025-ös versenyvizsga-felkészítő program jelentkezési időszaka. Idén összesen 236 érdeklődő iratkozott be, ami meghaladja a tavalyi, 191 fős létszámot. A 2025-ös év újdonsága, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az elemi oktatásban tanítók számára is indult felkészítő program, amely már az első alkalommal kiemelkedően népszerűnek bizonyult: több mint százan jelentkeztek erre a szakra. A program célja, hogy segítse a romániai magyar közoktatásban elhelyezkedni kívánó pedagógusokat a versenyvizsgára való felkészülésben – írja közleményében az RMDSZ.