Mintegy 23.500 belügyi alkalmazott, rendőrök, csendőrök, tűzoltók, határrendészek, a drogellenes ügynökség és az emberkereskedelem elleni ügynökség munkatársai gondoskodnak a polgárok biztonságáról a június elsején kezdődő minivakációban – tájékoztatott ma a belügyminisztériumi szóvivő. Monica Dajbog közölte azt is, a belügyminisztériumi alkalmazottak kedden az Északi pályaudvaron járőröznek, ugyanakkor tájékoztatják a polgárokat azokról az óvintézkedésekről, amelyekkel biztonságosabbá tehetik a hosszú hétvége eltöltését. A szóvivő elmondta, hogy a minivakációban a szervezők eddigi bejelentése szerint több mint 540 nyilvános rendezvényt tartanak, amelyeken becslések szerint összesen mintegy 530 ezer személy vesz részt. A hosszú hétvégén a közutakon több mint 1500 közlekedési rendőr teljesít majd szolgálatot, rajtuk kívül 5000 tűzoltó lesz készenlétben a katasztrófavédelmi feladatok ellátásra, a határrendészek pedig gondoskodni fognak a határátkelők személy- és járműforgalmának zavartalanságáról – mondta el a szóvivő.