Feketébe öltöztek a tanárok, fehér karszalagot viseltek a szülők a ma reggeli tanévnyitón a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskolában, tiltakozásul az ellen, hogy a szegregációs vádak miatt a diákoknak délutáni oktatásra kell áttérniük. A szülők képviselője az iskola vezetőtanácsában, Ramona Moraru beszédében rámutatott: miközben két év járvány után a mostani tanévkezdés örömünnep kellene legyen, az iskola közössége gyászol. A szülők arra kérték a városvezetést, hozzon intézkedéseket, hogy a diákok már holnaptól az egyház által felajánlott épületben is tarthassanak órákat, ellenkező esetben tiltakozásba fognak. Az önkormányzat és az egyház képviselői ma délben találkoznak egy újabb egyeztetésre az ügyben. Monica Costa iskolaigazgató a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a tanárok is ellenzik a délutáni oktatás bevezetését, mivel attól tartanak, hogy az automatikusan a diákok és a padagógusok teljesítményének a romlásához vezet. A nagyváradi iskola ellen az a vád fogalmazódott meg Bukarestben, hogy szegregálni akarják a magyar tagozatot, miután az önkormányzat haszonbérleti szerződést kötött a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel, hogy az iskola magyar tagozata ingyen használhasson egy erre a célra felújított egyházi épületet.