Február 5-én már csak 43,3 százalék volt a hazai gáztározók telítettsége, írja az economica.net. Emiatt a tározók zömét adminisztráló Depogaz bejelentette, hogy korlátozza a napi szinten kiemelhető földgáz mennyiségét. Február 7. és 23. között a kiemelt gázmennyiség a maximálisan lehetségesnél legalább 20 százalékkal kevesebb kell legyen, 23. és a hónap vége között pedig 40 százalékpontos csökkentés lép életbe. Március folyamán még drasztikusabban lesz korlátozva a kiemelhető gáz mennyisége. A Depogaz tájékoztatása szerint az ország két legnagyobb, Bilciurești és Urziceni településeken található tározójának a telítettsége 26, illetve 20 százalékra csökkent. Ez a két tározó adja a napi szinten kiemelt gázmennyiség mintegy 75 százalékát. A gáztartalékok gyors kimerülésének az oka az, hogy az utóbbi időszakban a kiemelt mennyiség nagyobb volt az előzetesen tervezettnél. A tározók tervezettnél gyorsabb kiürüléséhez hozzájárul az is, hogy ebben a fűtési szezonban Románia biztosítja Moldova Köztársaság gázellátását is.  Úgyszintén fontos tényező, hogy az idei tél hidegebb a tavalyinál.